Reni

Sziasztok, Kása Renáta vagyok, a Smart Art 4You – By Nova Art – Együtt tudatosan és a Túl a horizonton podcast alapítója.

Mostanában nehezen találom meg a megfelelő szavakat arra, hogy pontosan mit is csinálok – de ebben a fizikai valóságban mégiscsak szükség van arra, hogy tevékenységeinket valamilyen keretbe helyezzük.
Amikor megkérdezik tőlem, mivel foglalkozom, általában azt mondom:
egy kreatív, tudatos ember vagyok, aki sokféle módon valósítja meg önmagát.

Szakmámat tekintve bölcsész pedagógusként és rekreációs sportoktatóként végeztem, de van szakács végzettségem is – igaz, azóta már nem szeretek (és talán nem is annyira tudok) főzni… 

Tanultam családállítást, kineziológiát és théta healinget is, de az élet úgy döntött: tíz évvel ezelőtt kiszedi az összes eszközt a kezemből, hogy elindulhassak egy valódi belső átalakuláson – külső kapaszkodók és tanítók nélkül.

Könnyű volt? Nem.
De ahogy most ránézek a világra – különösen a „gyógyító” és spirituális közegre –, azt érzem: jó, hogy ebből kimaradtam, és rátaláltam a saját tudatosságomra, az erőmre, képességeimre – olyanokra, amelyekről korábban még csak nem is tudtam, hogy léteznek.

Az alkímia mély.
De ha egyszer átmész a tű fokán, már soha nem leszel ugyanaz, aki előtte voltál. A test marad, de minden más átalakul.

Az utam 45 éves korra több mint egy életet átölelő utazás.
Sokszor érzem úgy, hogy öt év alatt tíz embernyi életet élek le – annyi hatás, változás és fejlődés ér, még akkor is, ha kívülről talán csak egy nyugodt, hétköznapi élet látszik.
De a látszat gyakran csal.

Túl a horizonton podcast születése – ahogyan sok minden más az életemben – egyetlen pillanat alatt történt. Ez a kezdeményezés számomra a kreativitás és önkifejezés új formája, ami még számomra is izgalmasan ismeretlen.
Egy új fejezet kezdődött az életem könyvében, ahol megoszthatom veletek az eddig összegyűjtött tapasztalataimat, meglátásaimat és tudatosságomat – beszélgetőtársammal, Rékával közösen.

Hogy mit hoz a jövő túl a horizonton, nem tudjuk – és most nem is erre helyezzük a figyelmünket. Sokkal inkább arra, hogy adni tudjunk nektek:
energiát, örömöt, információt, inspirációt és szeretetet.

Nem mindenkinek szólunk – de azoknak igen, akik másként gondolkodnak, más szemmel nézik a világot, és olykor maguk is úgy érzik, ahogyan én nemegyszer:
„Nem értem… hogy kerültem én ide?”

Azokhoz szólunk, akik szeretnék mélyebben megérteni önmagukat és a világ működését, és nyitottak arra, hogy valami egészen újat hozzanak létre – valamit, ami túlmutat a megszokotton.

Köszönjük, hogy hallgattok minket.
Igyekszünk hétről hétre fejlődni – tartalmilag, emberileg és lelkileg is.

– Reni

Tudatosság
Kreativitás
Realisztikus rajzoktatás

Réka

Szabó Réka vagyok – örök útkereső, Főnixmadár, vagy ha úgy tetszik, egy Keljfel Jancsi.

Biztosan emlékszel arra a bizonyos babára, amit bárhogyan is löktél, mindig felállt. Valahogy én is így érzem magam.
Már régóta motoszkál bennem a vágy, hogy a történetemet megosszam – nem öncélúan, hanem azért, mert hiszem, hogy inspirálhatok vele. Szerintem ugyanis igenis létezik egy olyan élet, ami a „dobozon kívül” van.

1999-ben hagytam el először Magyarországot, és azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal külföldön élek. Mindig is a turizmus és vendéglátás területén dolgoztam, majd a lezárások idején vállalkozóvá váltam.
2019. június 25-én jelentkezett először egy megmagyarázhatatlan érzés. Ma már tudom, mi volt az: változtatnom kellett. Az addigi megszokott életem már nem működött, új irányt kellett találnom.

Azóta folyamatosan fejlődöm, tanulok, dolgozom magamon. A legnagyobb változások azonban csak az elmúlt másfél-két évben érkeztek meg, különösen 2025-ben.
Úgy érzem, kezdem megtalálni a helyem. A megfelelő emberekkel veszem körbe magam, akikkel együtt növekedhetek. Napról napra erősebb vagyok, és a hozzáállásom, határozottságom is sokat fejlődött.

Számomra a Túl a horizonton egy olyan tér, ahol önmagam lehetek. Ahol őszintén és nyíltan írhatok, beszélhetek arról, ami bennem van, ami foglalkoztat. Sokáig kerestem a módját, hogyan és hol tudnám megmutatni mindazt, ami bennem rejlik – és egy kellemes vasárnapi beszélgetés végül meghozta a választ.

De a Túl a horizonton csak egy a sok dolog közül, amivel foglalkozom.
Jelenleg Marokkóban élek, és megálmodtam a Marokkó Élmények oldalt is, ahol személyes és informatív tartalmakon keresztül mutatom be ezt a különleges országot.
Ha segítségre van szükséged a saját utad tervezésében – akár egyéni utazóként, akár csoporttal –, szívesen leszek a partnered.

Emellett virtuális asszisztensként is dolgozom, főként a turizmusban, apartmanbérlések területén. Röviden: egy kis online recepciót üzemeltetek 😊

Örülök, hogy itt vagy, és velünk tartasz – fedezzük fel együtt, mi minden lehetséges a horizonton túl!
A jövőbeli írásaimban majd részletesebben is elmesélem mindazt, amit itt most csak röviden tudtam.

Szeretettel,
Réka